Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
„Transznemű emberek esetében használd azt a nevet és nemi identitást, amelyet ők is – ez az igazi nevük és nemük” – szól az egyik tanács, amit a kar hivatalos fiókján tettek közzé.
Összesen kilenc informatív képpel érzékenyítik a diákokat az Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészkarának hivatalos Instagram-oldalán – írja a Vasárnap. „Az ELTE Bölcsészettudományi Kara esetében nem ez az első alkalom, hogy nyíltan politikai ideológiákat hirdetnek. Korábban genderszak indításával is próbálkoztak, illetve a jobboldali hallgatók véleményét erősen korlátozták. Az előadásokon is gyakoriak a balliberális „értékek” követendő példának való feltüntetése, míg a jobboldal szinte sátáni színben tetszenek náluk” – idézi fel az oldal.
Az Instagramon közzétett bejegyzést ráadásul a kar hivatalos fiókja osztotta meg.
A különböző szivárványos zászlót tartó, illetve homoszexuális párokról készült fotókra szerkesztett üzenetek az LMBTQ-ideológia olyan alapfogalmait magyarázzák el a hallgatóknak, mint például az előbújás (coming out) vagy az LMBTQ betűszó jelentése. Az is kiderül, hogy hogyan lehet elkerülni, hogy megsértsünk egy homoszexuális személyt, de még a transzszexuálisokkal kapcsolatban is olvashatunk tanácsokat.
Az egyik tanács például így szól: „Transznemű emberek esetében használd azt a nevet és nemi identitást, amelyet ők is – ez az igazi nevük és nemük.”
„A nemi identitás az ember fejében dől el, nem a nadrágjában!” – szól egy másik megjegyzés.